Thursday, February 3, 2011

Október

Október 2 

2010 őszén először kezdtük el szervezni Vargyason a kézműves foglalkozásokat. Saját magunk találjuk ki a foglalkozásokat ki, úgy hogy több korosztálynak megfeleljen. Szombatonként, 2 hetente 14:oo órától a Szeretetiskola termében.
És  így megszületett a Cimbora kör!:)


Őszi dekorációnk 

 Festegetés
 Gipszfestés
 Karkötő bogozás

Csere-Berét szerveztünk, cseréld el megunt játékodat! 
 Kifestett állatfigurák 
 Rajz kiállítás
 2oo9-ben voltam egy két hetes kiránduláson, a Csiporkázó Egyesülettől tanultam volt az Életfakészítést. Vargyason a gyerekek könnyen és élvezettel készítették el..Körülbelül szükséges 6 szál drót, amit ketté hajtunk, és kis virágocskákat készítünk, mint gyöngyözéskor. Majd a dupla drótot össze csavarjuk, és legvégül dróttal összekötjük, ami a fa törzsét képezi.A maradék drótot levágjuk, és plasztelinbe állítjuk, amit tetszés szerint kidíszithetjük: virágokkal, katibogárral stb.





Október 16 






A gombát, gurikból készítettük el.Fehér (A4)és piros színespapír csikokat vágtunk, majd golyóstollra feltekertük, és aracet ragasztóval összeragasztóttuk. Majd elkészitettük a gomba külsejét, ami ugyanakkora széles kell, hogy legyen mint a gurik.A pontos méreteket nem tudom  már leirni (mivel utólag irom a blogbejegyzést, és a könyv amelyből készítettem nincs már a birtokomban.)

A kicsik számára is mndig készülünk. Ők levélragasztással tevékenykedtek, gyümölcsöst készítettek, a fák lombjára temperával rajzoltak almát, körtét, szilvát.A meghegyzett színes ceruzák maradványait is felragasztották. 

Decoupage: margarinos vagy mustáros dobozok fedelébe itthon a tevékenység előtt egy héttel kiöntöttem a gipszet, amielőtt megkötött volna tettem bele akasztót, ami papírösszetüző kapocs.Aracsetet picit felhígitottuk vizzel, és ecsettel bekenték a gipszet, majd ovatosan széthuztuk a szalvétát, úgy hogy csak egy réteg legyen. Két újjunkkal belülről kifele kisimitottuk óvatosan. Majd szalvéta lakkal-fénnyel lekentük.
 És színes papagájokat, és pillangót, töklámpátt, szőllőt is készítettünk.


így ragasztottak...

 A legkisebbek számára kifestős, meg labirintus volt.
 Ilkei Lehelt (vargyasi szármású de németországban zenét oktató tanár) meghívtuk, h zenéljen a gyerekeknek nem akármilyen hétköznapi zenét.


Október 3o
Második alkalomkor is már többen voltak a kis manócskák, köztük ovisok, és kisiskolások. 
 Az egyik legaktívabb cimborás:o)
 Gyümölcs kosár, a kosárkát temperával festették, a körtét, szilvát, almát meg kreppapírbol sodorták.
 Üvegfestés, fóliára. Feketével köntürézzék ki, majd pár perc  száradás után kikell tölteni színes üvegfestékkel.
Mindig készítünk  rögtönzött kiállítást. Termésképet is készítettünk, ami csak tökmagból volt, és kiszínezték.
 Sodort kreppapírból készített virág:)
 Fóliára üvegfestészet
 Koncentrálás 1ooorel:D

No comments:

Post a Comment